Hasznos hírek
A nemzeti összetartozás napja
100 éve, 1920. június 4-én írták alá a versailles-i Nagy-Trianon palotában azt a békediktátumot, mely területe kétharmadával megcsonkította a történelmi Magyarországot.
Juhász Gyula: Trianon
Nem kell beszélni róla sohasem, De mindig, mindig gondoljunk reá. Mert nem lehet feledni, nem, soha, Amíg magyar lesz és emlékezet, Jog és igazság, becsület, remény, Hogy volt nekünk egy országunk e földön, Melyet magyar erő szerzett vitézül, S magyar szív és ész tartott meg bizony. Egy ezer évnek vére, könnye és Verejtékes munkája adta meg Szent jussunkat e drága hagyatékhoz. És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt a kedves Pozsony, Hol királyokat koronáztak egykor, S a legnagyobb magyar hirdette hévvel, Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország! És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt legszebb koszorúja Európának, a Kárpátok éke, És mienk volt a legszebb kék szalag, Az Adriának gyöngyös pártadísze! És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol Ferenczy festett, mestereknek álma Napfényes műveken föltündökölt, S egész világra árasztott derűt. És nem lehet feledni, nem soha, Hogy Váradon egy Ady énekelt, És holnapot hirdettek magyarok. És nem lehet feledni, nem, soha A bölcsőket és sírokat nekünk, Magyar bölcsőket, magyar sírokat, Dicsőség és gyász örök fészkeit. Mert ki feledné, hogy Verecke útján Jött e hazába a honfoglaló nép, És ki feledné, hogy erdélyi síkon Tűnt a dicsőség nem múló egébe Az ifjú és szabad Petőfi Sándor! Ő egymaga a diadalmas élet, Út és igazság csillaga nekünk, Ha őt fogod követni gyászban, árnyban, Balsorsban és kétségben, ó, magyar, A pokol kapuin is győzni fogsz, S a földön föltalálod már a mennyet! S tudnád feledni a szelíd Szalontát, Hol Arany Jánost ringatá a dajka? Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt, Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső, Bírnád feledni Kassa szent halottját? S lehet feledni az aradi őskert Tizenhárom magasztos álmodóját, Kik mind, mind várnak egy föltámadásra? Trianon gyászos napján, magyarok, Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos, Rossz csillagok alatt virrasztva járók, Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött Ma fogjatok kezet, s esküdjetek Némán, csupán a szív veréseivel S a jövendő hitével egy nagy esküt, Mely az örök életre kötelez, A munkát és a küzdést hirdeti, És elvisz a boldog föltámadásra. Nem kell beszélni róla sohasem? De mindig, mindig gondoljunk reá! Gondoljunk rá a nemzeti összetartozás napján is! Hallgassuk együtt a Csík zenekar Hazám, hazám című dalát! https://www.youtube.com/watch?v=5SJnjCE_aPg |
HIRDETMÉNY
Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek nyilvános pályáztatás, illetve árverés mellőzésével történő értékesítésére vonatkozóan
Vállalkozók és vállalkozások figyelmébe!
140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet
a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges adózási könnyítésekről
1.§ (4) Az adózó az e rendelet hatálybalépésének napja (2020. 04. 22.) és 2020. szeptember 30-a között esedékessé váló éves és soron kívüli helyi iparűzési adóbevallás-benyújtási kötelezettségét és az ezzel egyidejűleg teljesítendő adófizetési kötelezettségét, valamint a következő adóelőleg-fizetési időszakra szóló adóelőleg bevallás benyújtási kötelezettségét 2020. szeptember 30-ig teljesítheti.
(5) Amennyiben az adózó iparűzési adóbevallás-benyújtási, adóelőleg-bevallási kötelezettségét a (4) bekezdésben foglaltak alkalmazásával a 2020-ban kezdődő adóelőleg-fizetési időszak első előlegrészlete esedékessége napjáig nem teljesítette, akkor ezen előlegrészlet esedékességekor az előző – korábban bevallott – iparűzési adóelőleg-részlet összegét kell megfizetni. Az adózó ezen adóelőleg-részlet mérséklését annak esedékessége előtt kérheti, ha számításai szerint a 2020-ban kezdődő adóév adója nem éri el az adóévi adóelőleg összegét.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 140/2020. Korm. rendelet iparűzési adóra vonatkozó részének értelmezésével kapcsolatos Pénzügyminisztériumtól kapott válasz alapján az iparűzési adó bevallási kötelezettségüket a Korm. rendelet hatálybalépése (2020.04.22.) előtt teljesítőkre nem terjed ki a Korm. rendelet időbeli hatálya, így esetükben 2020. május 31-én lesz esedékes a bevallott adó és a megfizetett adóelőleg, adóelőleg-kiegészítés pozitív különbözete.
Kartal, 2020. május 11.
Adócsoport
Lakossági felhívás
az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére
Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.
A levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet értelmében tilos a növényzet, illetve a növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett, vagy kerti hulladék szabadtéri égetése, kivéve, ha azt külön jogszabály megengedi. Avar és kerti hulladék égetését csak az adott település önkormányzata engedélyezheti rendeletében, de égetni ebben az esetben is csak a rendeletben meghatározott helyen, napokon és módon szabad. Külterületi ingatlanok esetében, amennyiben az égetést jogszabály megengedi, 5 nappal az égetést megelőzően írásban be kell jelenteni az illetékes katasztrófavédelmi szerv területi szervéhez. Továbbra is megengedett a kerti grillezés és a tűzön történő sütés-főzés a tűz állandó felügyelete mellett.
A szabadtéri tűzgyújtás feltételeit az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet tartalmazza. A szabadban meggyújtott tüzet soha ne hagyjuk felügyelet nélkül és minden esetben gondoskodjunk megfelelő mennyiségű oltóanyagról. Mindig legyen nálunk a tűz oltására alkalmas kézi szerszám, és csak akkora tüzet gyújtsunk, amekkorát folyamatosan felügyeletünk alatt tudunk tartani. Tájékozódjunk a várható időjárásról, mert a szél kedvez a tűz gyors továbbterjedésének. A felügyelet nélkül hagyott tűz könnyen továbbterjedhet és életveszélyt jelentő, vagy súlyos kárt okozó tüzek forrásává válhat.
A szabadtéri tűz kockázata jelentősen függ az időjárási viszonyoktól, a száraz és szeles időjárás elősegíti a tűz kialakulását, továbbterjedését. Erdőtűz-veszélyes időszakban országos szinten a vidékfejlesztési miniszter, területi szinten az erdészeti hatóság tűzgyújtási tilalmat rendelhet el, mely esetén az érintett területen akkor is tilos a tűzgyújtás – beleértve a kijelölt tűzrakóhelyeket is –, ha azt egyébként más jogszabály megengedi.
A jogszabályi tilalom ellenére, illetve jogszabálytól eltérő tűzgyújtási tevékenység miatt az önkormányzat, a környezetvédelmi hatóság és a tűzvédelmi hatóság bírságot szabhat ki.
Tűzgyújtási tilalommal és erdőtüzekkel kapcsolatos további információkért keresse fel a katasztrófavédelem oldalait (http://www.katasztrofavedelem.hu, http://pest.katasztrofavedelem.hu), vagy a NÉBIH Erdészeti Igazgatóság honlapját (www.erdotuz.hu).
Lakossági tájékoztató
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a járványügyi helyzetre tekintettel a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet 1131 Budapest, Madarász Viktor u. 22-24. szám alatti telephelyén működő Belgyógyászati ambulancia áthelyezésre került a 1089 Budapest, Üllői út 86. szám alatti telephelyén lévő Sürgősségi Betegellátó Osztályra.
A Madarász Viktor utcai telephelyre beutalt betegek felvétele is a Sürgősségi Betegellátó Osztályon történik, kivéve a Koraszülött Osztályra felvételre kerülő betegek, akik előzetes megbeszélés alapján a Madarász Viktor utcai Koraszülött Részlegen kerülnek felvételre.
Megértésüket köszönjük!
Budapest Főváros Kormányhivatala